Válas Péter honlapja

Marik Miklós (1936–1998) emlékezete

Marik Miklós kedves tanárom volt több csillagászati tárgyból is az ELTE TTK-n, s egykoron diákja a Toldy Ferenc Gimnáziumnak, ahol 1998‑ban sikeres ismeretterjesztő előadást is tartott (talán az utolsót életében). Ezt a félig szubjektív emlékezést a Toldy igazgatójának kérésére írtam. Megjelent születésének 80. évfordulójára a Toldy Ferenc Gimnázium 2015/16-os évkönyvében.

– Most veszem észre, egyidősek vagyunk. Mindketten harminchatosak.
– Igen, harminchatos, az egy nagyon jó évjárat volt. Mind vittük valamire.
 Bodor Ádám: Sinistra körzet
Marik Miklós

Az iskola és az idő. Ezzel a címmel készítettem egy kis összeállítást a Toldy évkönyveiből (a déllövésről szóló cikkekből s a régi tanárok publikációiból), hogy átadjam neki emlékül, amikor egy embernövésnyi idővel ezelőtt fellépett a Toldys Diáknapokon.

   Mindenképpen az idővel kell kezdenem. Időbbnél időbb dolgok jutnak eszembe egykori tanáromról. És a Nap. Abba az iskolába járt, amelynek elődje egykor egész Magyarország számára szolgáltatta a pontos időt. Itt, a fizikaszertárban mérték tudós tanárok csillagászati eszközökkel a Nap delelését, és továbbították az időjelzést ágyúlövéssel nemcsak a budai közönségnek, hanem a vasútnak is. A déllövés legendája megérinthette a gimnazista Marik Miklóst. Talán kísérletezett a szertárban ma is őrzött passzázstávcsővel. Ezek csak képzelgések, mert nem kérdeztem ki, amíg lehetett volna. De az tény, hogy csillagászként az idő lett az egyik kedvenc témája, és a Nap az élete nagy szerelme. Nem sok ember volt az országban, aki annyit tudott volna a Nap működéséről, mint ő. Tőle tanultam mind a kettőről.

   Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján már nem lőttek a Toldyból. Akkor az ELTE Múzeum körúti épületén ma is látható nagy órához igazították saját felhúzós karóráikat a pestiek. Apámtól tudom, hogy a csillagászati tanszék ifjú tanársegédje, Marik Miklós állította be naponta ezt az órát. Így vitte tovább a Toldy örökségét. Ki lehetne találni ennél kerekebb történetet?

   A Toldy. Kollégája, Balázs Béla megemlékezésében fontosnak tartotta kiemelni, hogy itteni tanára, Faragó László szerettette meg a matematikát Marik Miklóssal, aki három egymást követő tanévben is az elsők között végzett a KöMaL pontversenyében.

   Amikor felajánlotta, hogy előadást tart a Toldyban, kapva kaptunk rajta, hiszen híres és népszerű ismeretterjesztő volt, a csillagászat Öveges professzora. Humora, könnyed magyarázata, lelkesedése mindig elvarázsolta közönségét. A mi fizikatermünk is zsúfolásig megtelt 1998. február 18-án A világmindenség múltja és jövője című előadására. (Mindig ezt a címet választotta, hogy aztán, felmérve a hallgatóságot, pillanatok alatt igazíthassa hozzájuk a tartalmat.) Egy olyan ember következik, akinek a kedvéért generációk választották a csillagászatot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen – így mutattam be őt a diákságnak, minden túlzás nélkül. Ő pedig egy személyes emlékkel kezdte. De nem Faragó Lászlóról mesélt, hanem a magyartanáráról, aki – a legsötétebb ötvenes évekről beszélünk! – mindig két irodalomórát tartott nekik: délelőtt az iskolában a hivatalosat, amit kellett, délután a lakásán az igazit. Mind éreztük, hogy ez igazán toldys dolog volt. A szívem szorul bele, ha arra gondolok, hogy talán az utolsó ismeretterjesztő előadását tartotta az alma materben.

   A Nap és az idő. A színes egyéniség, az ismeretterjesztő véna, a bevezető csillagászati előadások könnyen elfedték a felületes szemlélő elől a tudóst, aki magát a Napot akarta megérteni, és másokat is rávett erre. Bonyolult tudománnyal, a plazma (azaz elektromosan jól vezető gáz) mozgásával, mágneses erőterével foglalkozott. Magnetohidrodinamikának hívják a fizikának ezt az ágát. Szívesen beszélt és írt a szférikus csillagászatról, az égi helymeghatározás és időmérés, az „égrajz” tudományáról is. Ahol a kettő, a napfizika és az égi pályákon múló idő találkozik, az a napfogyatkozás. Amikor a Hold előre kiszámíthatóan elfedi előlünk a Napot, feltárulnak a napkorong peremének történései, és érdekes megfigyelésekre nyílik mód. Nemzedékünk nagy élménye volt az 1999. augusztus 11-ei teljes napfogyatkozás. Marik tanár úr már tíz évvel előtte arról mesélt nekünk, hogy a teljességi sáv közepén, a fogyatkozás megfigyelésére legalkalmasabb helyen fekvő siófoki nyaralójában nyugágyából fogja majd szemlélni. A sors nagy igazságtalansága, hogy nem tehette meg, éppen ő. Nagyon készült rá.

   Leltár. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1936. május 28-án született Marik Miklós csillagász, az ELTE tanszékvezetője, a hazai szoláris magnetohidrodinamikai iskola alapítója. 1954-ben jeles eredménnyel érettségizett a budai Toldy Ferenc Gimnáziumban. (A cikk megjelenése óta kiderült, hogy abban az időben formálisan Fürst Sándor Gimnáziumnak hívták a Toldyt, ez került a bizonyítványába.) Fizikusnak jelentkezett, de értelmiségi származása miatt átirányították matematika–fizika tanárszakra. Ő mégis járta a maga útját, és csillagász lett. Az 1956 utáni emigrációs hullámnak köszönhetően fiatal oktatóként hamar szerepet kapott a megüresedett tanszéken, és hét évvel az érettségi után már meg is írta kisdoktori disszertációját a Nap fizikájából. Egy évvel a napfogyatkozás előtt, 1998. június 23-án halt meg a Kanári-szigeteken, ahova egy tanítványa meghívására utazott feleségével. (Júniusban, a tanév végi leeresztéskor elmenni szívrohamban – tipikus pedagógushalál, több ismerősömmel megtörtént.)

   Hadd zárjam én is egy személyes emlékkel. Csillagászati előadásaink az esti órákban, szünet nélkül zajlottak, s hogy kis pihenőhöz jussunk, gyakran előreállítottuk a faliórát, hogy a tanárok hamarabb befejezzék. Évekkel utóbb tudtam meg, hogy ő is, ahogy mások is, tudott a turpisságunkról, és hagyta. Akkor értettem meg, mit jelent a tanári bölcsesség; dehogy veszi rá a diák a tanárát bármire is, ha az nem partner benne!

   Marik Miklósra emlékezni szívet melengető. Nagy tudós volt, jó ember, és vidámságot árasztott maga körül. Ajándék, hogy a tanítványa lehettem.

Linkek

Néhány amatőr felvétel: