Schenzl Guidó (1823–1890) emlékezete
A Magyar elsők c. tévésorozat Az első magyar meteorológus epizódjában is beszéltem róla. Néha ismétlik.
Schenzl Guidó 1823. szeptember 28-án Stájerországban, az Enns-völgyi Hausban látta meg a napvilágot. Az admonti bencés kolostor szerzetese lett, majd 1850-ben a marburgi főgimnázium helyettes tanára. Itt matematikát és fizikát tanított. 1851-ben, az admonti apát engedélyével jött Magyarországra, ahol először a szomszédságunkban levő budai királyi egyetemi katolikus főgimnázium tanára volt.
Neveléstörténetünk jelentős fejleménye az oly régóta áhított reáliskola megjelenése a magyar oktatási rendszerben. A sors furcsa fintora, hogy a magyar reformkor legjobbjai által szorgalmazott iskolatípust éppen a Bach-korszak önkénye teremtette meg végül, s próbálta (az első években sikerrel) a polgári fejlődés mellett a németesítés eszközévé tenni. Az egyik első ilyen intézet volt a Toldy elődje, a budai cs. kir. főreáltanoda. Ferenc József 1854. december 28-án írta alá a rendeletet, amely a főreáltanoda tanárainak fizetését a magyar tanulmányi alapra hárította (ezzel az állami forrás ki is merült, a többi költséget Buda városa állta); ettől a naptól számítjuk iskolánk alapítását. Január 5-én, kezdetben ideiglenes jelleggel, Schenzlt nevezték ki első igazgatónak. Ő nagy energiával látott a szervezéshez, s így októberben egy ideiglenes épületben megkezdődhetett a tanítás.
Nem volt könnyű a munka, amelyet vállalt. Buda egyetlen reáltanodája lévén az intézet (melybe sok gyereket azért adtak, mert a gimnáziumnál két évvel rövidebb s így olcsóbb is volt), nem tarthatott igényt az elitiskola címre. Figyelvén a korai évek tanulmányi átlagait s a bukások arányát, tisztelettel kell gondolnunk azokra a tanárokra, akik magukra vették a tanítás nem mindig látványos feladatát. A tanári karral sem volt sokkal könnyebb a helyzet. Bár olyan tudósok is eltöltöttek benne pár évet, mint Szabó József, a magyar geológia atyja, vagy Anton Kerner biológus (az ő emléktáblája a kapu mellett látható), sokuknak egyáltalán nem volt a pályához előírt képesítése, és gyakran cserélődtek a tanárok. Alig több mint öt évvel az első évnyitó után Schenzl mellett már nem maradt senki az alapítók közül.
Schenzl Guidótól származik a máig élő toldys hagyomány, az iskola barátságos légköre. Mértékkel alkalmazta a fenyítést (a karcerba olykor egy évig sem zártak senkit...), s más eszközökkel igyekezett fenntartani a fegyelmet. Megvédte még a németellenes politikai tüntetéseken részt vevő diákjait is. Megóvta azonban a tanárok tekintélyét is; az új iskolával most ismerkedő budai polgársággal szemben ez sem volt mindig könnyű.
Nehéz tanév volt az iskola és Schenzl életében az 1860–61-es, az októberi diploma éve. A magyar államnyelvet helyreállító császári rendelet nyomán országszerte (néha, mint nálunk is, tettlegességig menő) viták robbantak ki az iskolák tanítási nyelvéről. A tanári kar kettészakadt. Pedig kezdetben nem történtek látványos változások: a november 16-i értekezleten Hofer Károly csak annyit mondott, hogy a legfelső osztály magyar irodalmi óráit ezentúl részben magyarul(!) kívánja tartani. Az események azonban felgyorsultak, s a testület már néhány héttel később a magyar és a német tannyelv egyenjogúsítása mellett foglalt állást. Ekkor még a helytartótanács elutasításába ütköztek, de két pángermán tanárnak már ez is sok volt, s tanév közben elhagyták az iskolát. Schenzl Guidó viszont, akit az osztrákok a német szellem erősítésére helyeztek ide, döntő lépést tett: kiállt a magyarítás mellett, s maga is megtanulta nyelvünket. Még ő volt az igazgató, amikor 1868-ban teljesen magyarrá vált az iskola, s fájó szívvel búcsúzott négy kiváló tanárától, akik nem tudtak magyarul, s ezért távozniuk kellett. (Igaz, élőszóban ő sem bírta olyan jól a magyart, mint írásban, ezért a váltáskor aligazgatót neveztek ki mellé a napi tanulmányi ügyek intézésére Say Móric személyében.)
Schenzl a főreáltanodát kezdettől fogva tudományos műhelynek is szánta. 1849 óta, amikor a gellérthegyi csillagda a budai harcok áldozatául esett, gyakorlatilag nem volt Magyarországon se csillagászat, se meteorológia, de még időjelzés sem: már járt a vasút, de a pontos időt legközelebb Bécsben mérték! Ezen a helyzeten akart változtatni Schenzl Guidó. Többévi előkészület után 1861-ben nyitotta meg az iskola épületében időjárástani és földdelejességi észleldéjét. Az ebben az évben először magyarul is megjelenő értesítőben így ír erről:
A rendes észleletek ekközben az intézet eszközeivel f. é. Márczius 14-én kezdettek meg, s a légnyomat és mérséklet, gőznyomat és nedvesség, befellegezés és légmozgalmi viszonyokon kivül kiterjeszkednek még a lég ozontartalma vizsgálatára és a földdelejesség elhajlásának (azaz a mágneses deklinációnak – a szerk.) változásaira. A mértani szakok tanára Mikoletzky József úr szives fáradalma folytán meghatároztatott az észleleti helyiség magassága a pesti vaspályaudvar sinyei felett, a hidnáli vizállásmérő 0 pontja és a vaspálya lejtmérései nyomán az adriai tenger szine felett is.
Újabb jelentős dátum a magyar tudomány történetében 1867. február 1. Ekkor hangzott fel először a fizikaterem erkélyéről a nevezetes déllövés, amely – végül már csak a hagyomány kedvéért – csaknem a második világháborúig fennmaradt. Ezzel 18 évi szünet után ismét volt pontos időjelzés hazánkban. A főreáltanoda lövéséhez igazították a vasút és a posta óráit, s természetesen ehhez állították óráikat a polgárok is.
A csillagászati dél meghatározásához használt passzázstávcső vagy más néven meridiánműszer.
Az eszköz csak a vízszintes tengely körül képes forogni, így pontosan déli irányba állítva délben halad át a látómezején a Nap. Éjszaka is használható időmérésre, ha egy pontosan ismert csillagot követünk vele. Ezekkel az időkkel további korrekciókat kell végezni, de ez meghaladja cikkünk kereteit. Borult időben természetesen nem használható, ezért egy nagy pontosságú faliórát igazítottak hozzá a derült napokon.
A déllövéshez használt mozsárágyú.
A déllövéshez használt szakállas puska. Különböző időszakokban használták ezt és a mozsarat.
Kapcsolódó cikk: Marik Miklós élete
(Marik tanár úr egyik szakterülete ugyancsak az időmérés volt.)
Közben a meteorológiai állomásból akadémiai észlelde lett, s munkájának elismeréseképpen 1867-ben az MTA Schenzlt (akkor már az Akadémia levelező tagját) és barátját, Hunvalvy János akadémikust bízta meg, hogy közösen készítsék el a létesítendő meteorológiai és földdelejességi szervezeti szabályzatának tervezetét. A terv elkészült, s miután azt a király is jóváhagyta, 1870-ben megalakult a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézet. Az intézet első igazgatójává Schenzlt nevezték ki, akit ezért a meteorológusok éppúgy sajátjuknak tartanak, mint mi, toldysok. Az iskola igazgatását ekkor végleg Say Móric vette át.
Schenzlnek köszönhető az önálló magyar meteorológiai és földmágnességi észlelőhálózat kialakulása s a rendszeres mérések megindulása és publikálása. Eredményeit külföldön is elismertette, s az évkönyvek cseréjével bekapcsolta Magyarországot a nemzetközi meteorológiai életbe. 1876-ban az MTA rendes tagja lett, és az akadémiai nagydíjat is megkapta.
A magyar tudomány érdekében kifejtett pályája 1886-ban ért véget, amikor visszarendelték Admontba. A nagybeteg apát már nem tudta ellátni a kolostor irányítását, s Schenzl segítségére volt szüksége. Halála után, 1890-ben Schenzl lett az új apát, de ezt a posztot csak néhány hónapig tölthette be. 1890. október 23-án, Grazban halt meg.
Jellemző történet, hogy amikor a kiegyezés után vissza akart térni Ausztriába, Eötvös József egy akadémikusokból álló küldöttség útján bírta maradásra. Schenzl Guidó élete a példa, hogy az osztrákoktól nem csak rosszat kaphattunk. Vissza a tartalomjegyzékhez
A cikkhez kulturált megjegyéseket fűzni a 64.hu Facebook-oldalán lehet.